Új vállalkozás indításakor az egyik legelső és legfontosabb feladat az arculati dizájn kialakítása, megtervez(tet)ése. Sokan szívesen foglalkoznak vele, mert kreatív, látványos dolog, sokkal izgalmasabb például egy bankszámla megnyitásánál. Persze, a jó arculat attól jó, hogy tökéletesen azt láttatja, amit a vállalkozással üzenni akarunk.

Ezzel együtt nem érdemes túllihegni a kérdést és több százezer forintot költeni magát önmegvalósító grafikusművészre, meg aranyporral hintett névjegyekre.
A három legfontosabb arculati elem, ami nélkül azonban nem léphetünk a nyilvánosság elé a márkanév, a névjegy – plusz a ráadás.

Márkanév (cégnév)

Cég alapításakor szükség van egy névre, amely nem feltétlenül egyezik majd meg az általunk kommunikálandó márkanévvel. Családi vállalkozás esetén gyakori, hogy közös a vállalkozás, de például papa autót szerel, mama pedig bioboltot nyit. Papa így saját autószerelő márkáját, mama pedig a bioboltja nevét fogja feltüntetni a névjegyén, illetve felíratni az üzlethelyiség fölé. Ilyen esetben a számlát kiállító cég ugyanaz lesz, de két külön márkavonal és arculat tartozik hozzá.
Tehát pénzügyi és jogi szempontból a márkanévnek elenyésző a jelentősége, marketing szempontból viszont meghatározó lehet!

Milyen a jó márkanév?
Mással össze nem téveszthető, egyedi, jellegzetes és lehetőleg figyelemfelkeltő. Ha csak magyar nyelvterületen használjuk, akkor válasszunk olyan szót, amelynek idegen nyelven nem beszélők számára sem okoz problémát a kiejtése és leírása. A rövidebb kifejezések könnyebben megjegyezhetők, de itt nem a méret a lényeg.
Ha interneten is jelen vagyunk, hasznos, ha az elnevezés nem tartalmaz ékezetet.
Célszerű beszédes márkanevet választani, olyat, amely stílusával, a hozzá kapcsolható érzelmekkel, képzetekkel asszociál a termékünkkel / szolgáltatásunkkal. Ez lehet köznév, szókapcsolat, mozaikszó, kitalált szó vagy éppen személynév is. Utóbbi akkor működik, ha a márka megegyezik magával a személlyel.

Látható márkanév azaz logó
A márkanév vizuális megjelenítését célszerű grafikusra bízni, aki a fenti szempontok alapján készíti el az elnevezés szemmel látható változatát azaz a logóját.
Kisebb (de még nagyobb) cégeknek sincs feltétlenül szükségük egyedi grafikájú ikonikus logóra (igen, lehet képecskés logó nélkül élni!!!), teljesen jó erre a célra a márkanév meghatározott betűtípussal felírt változata.
Itt még egy plusz feladatunk van: ki kell találni a felirat színvilágát. A színeknek szintén illeniük kell a cég stílusához, az „iparág” szokásaihoz – és persze saját ízlésünkhöz is. A reklámgrafika nem az önkifejezés művészi eszköze, ezért javasolt a tervezés során a grafikus által meghatározott szakmai szempontokat figyelembe venni. Eszerint a feliratnak jól olvashatónak, minden felületen reprodukálhatónak, lehetőség szerint letisztultnak, mégis kifejezőnek, a vállalkozással logikai kapcsolatba hozhatónak kell lennie. Praktikusan ne legyenek benne átlátszó részek, a színes verzió mellett feketében és sötét alapon is megjeleníthető legyen.

Névjegykártya

Általában ez az első olyan nyomtatvány, amelyen vizuálisan megjelenik a cégnév vagy márkanév. Lehetőség szerint grafikussal készíttessük el – ha van logónk, akkor mindenképp! -, sokkal professzionálisabb megjelenést biztosít ugyanis egy logikus rendszer szerint megtervezett névjegy a bevásárlóközpont gyorsnyomdájában kinyomtatott „tizenkettő egytucat” verziónál.
Készíthetünk névjegyet saját részünkre, illetve az alkalmazottak, de a vállalkozás számára is. Ez utóbbi főképpen üzlethelyiség esetén használható: ráírhatjuk a címet és minden egyéb elérhetőséget, nyitva tartást, meg természetesen a honlap címét. Sőt, mindjárt használhatjuk pontgyűjtő- vagy törzsvásárlói kártyaként – de e már egy másik poszt témája…

Plusz

A harmadik elem attól függ, mivel foglalkozik a vállalkozás.
Ha üzlethelyiségben működik, akkor mindenképpen az utcai portál a soron következő feladat. A legegyszerűbb megoldás grafikai terv készítése után dekoratőrrel felmatricáztatni a bejárat körüli részt – de ez már tényleg a helyszíni lehetőségektől függ. Ebben az esetben érdemes a többi feliratot is (pl. nyitva/zárva tábla) egy lendülettel megcsináltatni
Weben
működő vállalkozás esetén a honlap kialakítása a legfontosabb, ennek dizájnját kell összhangba hozni az arculattal.
Az irodában dolgozók számára pedig a levélpapír, elektronikus levélpapír, e-DM vagy prezentációs sablon megjelenésének a megtervezése lehet a harmadik legfontosabb arculati feladat.