Leggyakrabban egy reklám vagy kampány erejéig, de a legnagyobb cégek különböző „reklámarcokat“ alkalmaznak. Nem véletlen, hogy ezek az arcok többnyire filmsztárok, sportolók, celebek.
Énmárka – egy szónak is lehet sikersztorija
Ha az elmúlt év nagyon sikeres (vagy ronggyá használt?) kulcsszavait igyekeznénk összegyűjteni, akkor előkelő helyen szerepelne közöttük az „énmárka“, ami valójában egy műszó, és csupán tavaly óta létezik, mikoris a HVG Könyvek kiadta John Purkiss személyesmárka-építésről szóló könyvét ezzel a címmel.
Tehát nagyjából egy éve használjuk ezt a szót szinonímaként a személyesmárka-építésre, personal brandingre, személyes marketingre, önmarketingre. Így azt is gondolhatnánk, hogy ez a fogalomkör csupán alig néhány hónapja foglalkoztatja a közvéleményt. Ez nagyon nem így van.
Az újságírók már a spájzban vannak…
Akinek van egy csöpp józan esze, az magától is jó régen rájött, hogy az ő személyes ismertsége, jó megítélése hatással van a cége ismertségére, megítélésére. Néhány évvel ezelőttig azonban a laikusok számára meglehetősen korlátozott volt az az eszköztár, amelyet a saját márkájuk építésére, megerősítésére használhattak. Amíg nem volt internet, és csupán a hagyományos sajtóra támaszkodhattunk, a legtöbben nem érhettek el nagy nyilvánosságot.
Az elmúlt néhány évben azonban, azzal, hogy megjelentek a közösségi oldalak, mikrobologok, blog- és cikkgyűjtő oldalak, számtalan tematikus szakértői portál, valamint az okostelefonok, már semmi sem gátolhat meg abban, hogy rövid időn belül ismertségre tegyünk szert a célcsoportunk körében.
Oké, de miért fontos, hogy engem is megismerjenek a potenciális ügyfelek?
Tedd fel a kérdést magadnak, hogy mi alapján kötsz valakivel üzletet? A bizalom ott lesz valahol a legerőteljesebb kritériumok között. Hiszen, hogyan tennéd a saját és az üzleted sorsát olyasvalaki kezébe, akiben nem bízol, igaz?
Egy cégnek sokkal nehezebb elnyerni egy vevő bizalmát, hiszen a cég egy virtuális lény, valójában csak papíron és jogi formulákon keresztül létezik. Sokkal nagyobb a bizalomfaktor, ha van egy hús-vér ember, akivel kapcsolatba kerülhetek, akitől kérdezhetek, akinek elmondhatom az igényeimet.
Fontos, hogy én legyek a cég arca?
Jó kérdés! Többféle válasz is van erre a kérdésre. Ha csupán pár fős a céged, akkor ki tudná Nálad hitelesebben képviselni? Ha a cég akkora méretű, hogy még személyesen tudsz megjelenni szakmai eseményeken, konferenciákon, tárgyalásokon, akkor jó, ha ez a személy Te vagy. Az ügyfelek fejében Te és a cég összekapcsolódik majd, és ezzel erősödik a céged márkája is és a Tiéd is.
Fontos azonban, és itt van a dolog buktatója is, hogy ha ezt az utat választod, akkor innen kezdve Te magad vagy a cég. Amit nyilatkozol, ahogyan a munkatársaiddal és ügyfeleiddel bánsz, ahogy megjelensz a közösségi oldalakon, ahogy ügyfélként viselkedsz, azt mind rávetíted a cégedre is.
Ha elkésel, ha elfelejtesz dolgokat, ha negatívan nyilatkozol valakiről, ha nem megfeleően öltözködsz, az egyenlő lesz azzal, hogy a Te céged ilyen. Szóval csak okosan.
Miért jó a bérarc?
Leggyakrabban egy reklám vagy kampány erejéig, de a legnagyobb cégek különböző „reklámarcokat“ alkalmaznak. Nem véletlen, hogy ezek az arcok többnyire filmsztárok, sportolók, celebek.
A reklámpszichológiában ennek az alapját „azonosulás“-nak hívják. Amikor egy példaképet állítok a célcsoportom elé. Olyan valakit, akire felnéznek, akire hasonlítani szeretnének. A reklámommal pedig azt sugallom, hogy ha megveszik vagy használják az adott terméket, akkor ők is olyanná válhatnak, hasonlítani fognak a példaképükre. (Persze most kérdezheted, hogy ki veszi azt be, hogy egy doboz Pepsitől majd David Beckam leszek…? A reklámok hatásmechanizmusa azonban ritkán alapoz a logikára. 🙂 )
A célcsoporthoz szóljon!
Nézzük meg egy kézzelfogható hazai példán keresztül. Biztos emlékszel, hogy tavaly ment egy ideig a Flora margarin reklámja, amiben Hernádi Judit játszotta a „főszerepet“.
Különféle blogokon és fórumokon sok negatív nyilatkozat született a reklám kapcsán, ennek ellenére ez egy nagyon jól eltalált reklám.
(Ha Te egy 50+ modern, web2.0-ás, sportos internetfelhasználó vagy, akkor az alábbiakat ne vedd magadra.)
Ki a célcsoport?
Általában az 50-es évek után már jelentkeznek a keringési problémák, koleszterin gondok. Mivel Judit pontosan ebbe az életkorba tartozik, ezért a célcsoport tagjai jó eséllyel évtizedek óta ismerik – urambocsá kedvelik – őt, ezért megbízhatónak tartják.
Kinek hiszünk?
Az 50+ korosztály még hagyományos írott sajtón és Híradón nőtt fel. Arra lettek szocializálva, hogy ami le van írva, ami a tévében szerepel, abban bízhatunk, az igaz. Sokan a mai napig így vannak ezzel, és nem tesznek különbséget híradás és reklámok között.
Gyakran hallom az idősebb korosztálytól, hogy azért vették meg ezt vagy azt a teméket, mert a tévében azt mondták, hogy ez a legjobb.
Tehát, ha a Juci azt mondja, hogy ez a margarin rendbe teszi a koleszterinszintet, akkor az úgy is van. Pont.
Ha tehát más lesz a céged reklámarca, ügyelj rá…
… hogy olyasvalaki legyen, aki meg tudja szólítani a célcsoportodat, és hitelesen tudja feléjük kommunikálni az üzenetedet.
Jó marketinget Neked,
üdv:
Nagy Krisztina l Vérnyúl
9 hozzászólás to “Kell-e nekem reklámarc?”
A válasz:
Sokkal fontosabb az arculat!
Nem kétséges, hogy könnyebb arcot venni “felvenni”, mint arculatot kidolgozni. Legalább akkora különbség van a kettő közt, mint önfejlesztést vagy jellemfejlesztést megvalósítani, mind időben, mind energiában, de megtérülésben kétségkívül megéri, feltéve ha elég hosszú távon vagyunk képesek gondolkodni.
Az “énmárka” nem kicsit túlhájpolt, persze ez nem gond, csak itt is olyan párhuzamot vonnék, mint mondjuk a nagy átlag “Titok” rajongó, és azok közt akik nem csak vonzanák, hanem tesznek is érte.
Nem látok ellentmondást a kettő között.
A személyes arculatod is lehet a céges arculat része. Szerencsére nem kell döntenünk a kettő között, hanem használhatjuk párhuzamosan ezeket az eszközöket.
A marketing nem arról szól, hogy válasszuk ki a legfontosabb eszközt és arra fektessünk hangsúlyt, hanem arról, hogy hatékony marketing-mixet állítsunk össze a céljainknak megfelelően.
50+ modern, web2.0-ás, sportos internetfelhasználó vagyok, mégis rólam (is) szólnak a soraid. Amit írsz, nem korfüggő… pontosabban: korfüggő, hiszen luxus lenne nem élni a netes kor kihívásaival!
Nem csupán az érzelmi profit kedvéért van szükség az én-márkára. Ha büszke vagyok a cégemre és a termékeinkre, nem is lehet kérdés, hogy adom-e hozzá a nevemet és arcomat!
@Krisztina, ismét elbeszélünk egymás mellett, mert én speciel a “CégARCára” gondoltam! – Most azt mondod, hogy Te személyre! – Ami igaz is, de ha kirakatba kiteszek, valakit az egy dolog. De akkor most reklámarcról beszélünk, a cég arca a tulaj kell legyen vagyis arcát, reputációját kell adja a céghez.
@OIH:
Ha valaki azt mondja, hogy valamit így “kell” csinálni, én azt mondom így is “lehet”.
A cikkben nem csak egy lehetőséget említek és nem csak reklámarcról beszélek, hanem arról is, amikor a cégvezető a cég arca. Ez eddig két lehetőség, de vannak ezen túl más opciók is. Például amikor nem a tulajdonos, hanem az igazgató, vagy éppen a szóvivő adja az arcát a céghez.
@Ildiki a meglátásod sokkal közelebb áll az enyémhez, mint a cikkhez… 😉 vagy az enyém a tiédhez… mindegy…
Viszont rávilágított arra amiért sok szempontból sokan keverik a cégarcát, a reklám arccal. Ez olyan mint ha a Blikkben jelenne meg a Népszabi cikke.
Való igaz: a megfogalmazásban kicsit keveredtek nálam a fogalmak. Talán azért, mert a mi helyzetünk (MLM) speciális: egyszerre vagyok a „cégem” rekámarca, ugyanakkor építem az én-márkámat.
Szerintem érdemes az arcunkat adni ahhoz a dologhoz, amivel foglalkozunk. Személy szerint én is sokkal közelebb érzem magam az olyan szolgáltatókhoz, emberekhez, akiknél pl. a honlapjukon arc is kapcsolódik a szöveghez, és nem arc nélküliek. Az arcukkal közelebb hozzák a termékeket is hozzánk, és bizalmat is ébresztenek azzal, hogy fel merik vállalni magukat.
További szép napot,
Mariann
Köszi Mariann,
Bizony a legtöbben így éreznek. Egy archoz könnyebb kötődni, mint egy rakás betűhöz 🙂
Üdv,
Kriszta