A tuniszi Vállalkozó Nők Kereskedelmi Kamarájának felmérése szerint Tunéziában a 10,4 milliós lakosságból összesen 18 ezer nő vállalkozik, 70%-uk házas és legalább 2 gyermeket nevel. Jellemzően az egyetemi diplomával rendelkező nők kezdenek vállalkozni, a vállalkozónők 74%-ának van diplomája.
A vállalkozás kitörési pont a nők életében, többnyire a függetlenül gondolkodó nők vágnak bele, ez abból is látszik, hogy 87 százalékuk önerőből, saját finanszírozással, a család segítsége nélkül lett vállalkozó. A felmérésből kiderül az is, hogy a legtöbb női vállalkozás Tunéziában az informatika, információs technológia és kommunikáció, valamint a reklámipar, a média, a szolgáltatások és a kutatás területén működik. Mindössze a női vállalkozók 11%-a vállalkozik kézművesként. A vállalkozások 22%-a a kereskedelemben, 25%-a az ipari termelésben, 41%-a pedig a szolgáltatások területén tevékenykedik.
A felmérésből kiderül az is, hogy Tunéziában a nők által indított vállalkozások jobb eredményeket indítanak el, mint a férfiak, korszerűbb eszközöket használnak, szívesebben újítanak és a tervezésnél jobban figyelembe veszik a gazdasági körülményeket.
(Forrás: ELTE TÁTK Hírlevél)