Vállalkozónői interjúsorozatunkban Árvai-Simonyi Ágnes mutatkozik be, akinek az alkotóműhelye a kávézóban van.

Mivel foglalkozol?

Kézművesként vezetem a kézműves kávézómat, ahol programokat is szervezek és megtöltöm az emberek lelkét kedvességgel

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

Második kislányom születése után kezdtem el kézműveskedni és létrehoztam az AgnesSdesignt. Amikor kiderült, hogy már nem kellek a munkahelyemnek, a férjemmel úgy döntöttünk, hogy elindítom a kézműves kávézómat, mert két kisgyerek mellett ez tűnt leginkább jó megoldásnak, hisz a bejárás egy másik városban több időt vett volna el tőlük! Így kézművesként is kiteljesedhettem, miközben elindítottam egy hiánypótló közösségi teret a kávézómmal.

Miben egyedülálló a vállalkozásod? Hogyan segíti az ügyfeleidet/vásárlóidat?

Nekem a műhelyem is itt van a kávézóban, így én itt alkotok a vendégek között:) Így személyre szóló ajándékokat is tudnak rendelni, de van, hogy a még félkész termékemre csapnak le, amit az asztalomon meglátnak! A boltban egyébként 10 kézműves/termelő kézzel és szeretettel készült termékei találhatóak, így bőséges a kínálatunk kedves ajándékokból:) Én programokat is szervezek, most pl a második táborunk lesz a nyáron gyerekeknek, de zsúrokat, workshopokat is tartok, illetve előadások/bemutatók/tanfolyam és mini koncert is volt már nálunk! Maga a hely stílusa feltölti a lelket, de a vendégek szeretik a kávéinkat, házi sütijeinket is:) közösségi tér lett a Pöttyös, amire nagy szükség volt a városban!

Mekkora a cég? Hányan dolgoztok benne? Milyen segítséged (családtagok, alvállalkozók stb.) vannak?

Jelenleg 2 4 órás és egy beugrósom van, de én is itt dolgozom. A családom inkább az otthoni dolgokat segíti, így teremtve a gyerekeknek egy teljes gyerekkort, amiben szerepet kaphatnak a nagyik és a papa is, de velem is “dolgozhatnak”. A férjem mindenben támogat, nagyon hálás vagyok neki is

Mi volt a legnagyobb kihívás a kezdetekkor?

A legnehezebb, hogy egy vállalkozótól elvárják, hogy mindent (is) tudjon, így ha jön egy ellenőrzés, nem számítanak a boci szemek:) illetve a rendszeres, havi jövedelem! Ami jön, azt fizeted ki ennek/annak, te meg évekig csak örülsz, ha nullán van a vállalkozás, neked nem marad belőle:( én majdnem be is zártam, de végül nem adtam fel és azóta ez jó döntésnek bizonyult. Az elején nehéz volt összeegyeztetni a munkát és a családot, de manapság sem a házimunka az első gondolatom;) meg kellett tanulnunk alkalmazkodni az én munkámhoz, de szerencsémre támogató a környezetem, így hamar kiderült, hogy milyen terheket tudnak levenni a vállamról és így együtt, közösen egész jól tudunk működni

Mit szólt hozzá a környezeted (családod, barátaid), hogy vállalkozó lettél?

“Sokan támogattak, új barátokat is kaptam ennek az ötletnek hála, de az anyukám a mai napig aggódik, félt, persze mindezt csendben, mint ahogy a jó anyukák szokták. A városban nagyon várták a nyitást, szükség volt már egy ilyen beülős helyre, azonban az üzlet egy ilyen kis városban lassan indul be, de a sok pozitív visszajelzés erőt ad mindennap a folytatáshoz”

Milyen terveid vannak? Mit szeretnél megvalósítani, hova szeretnél eljutni?

Minden vágyam, hogy sok Kedves Pöttyös legyen az országban, így idővel frenchsize rendszert szeretnék kiépíteni! Látom, hogy a vendégek mennyire megnyugszanak, amikor itt vannak, a gyerekek imádnak ide jönni, de a kézműveseim, termelőim is lehetőséget kapnak itt is, hogy az álmaiknak élhessenek. Nálunk nincs wifi, ide tényleg beszélgetni jönnek az emberek, így nap mint nap látjuk, hogy boldogabban távoznak, mint amikor jöttek.

Mit tanácsolsz azok számára, akik még csak tervezgetik a vállalkozást? Mire figyeljenek oda, mit tartasz fontosnak és mit nem? Mit csinálnál másként, ha most vágnál bele?

Aki azt mondja, hogy egy vállalkozó magának osztja be az idejét, az vagy hazudik vagy már nagyon gazdag:) keményen kell dolgozni, nincs havi fizetés, az otthoni teendők úsznak, napi szinten félhetsz az ellenőröktől és néha jól jönne egy főnök, mert nehéz egy személyben mindennek lenni:) azonban: egy vállalkozásban benne van minden, ami vagy! Folyamatos fejlődésre késztet, önbizalmat és erőt ad, sokat adnak majd a vevőid is és hosszú távon hiszem, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét és helyre áll a rend, amire vágytál

Ágnes elérhetőségei: https://www.facebook.com/kedvespottyos

Facebook