Vállalkozónői interjúsorozatunkban most Nagy Tímea – birge – mutatkozik be, aki megírja vagy megtanítja az ütős webszövegeket az ügyfeleinek.

Mivel foglalkozol?

Kis- és középvállalkozásoknak írok marketing szövegeket, illetve kisvállalkozásoknak tanítok marketing szövegírást. Olyan varászigéket adok a kezedbe, amik segítenek, hogy több bevételed legyen:)

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

Amióta az eszemet tudom, mindig is “írtam”, történeteket találtam ki. Eleinte még gyerekmesékben utaztam, aztán középiskolás koromban elkezdett érdekelni a reklámpszichológia, a döntések mögött meghúzódó folyamatok, ok-okozati összefüggések, és az, hogyan lehet hatni az emberekre. (Többek között) kommunikáció szakon végeztem, majd némi vargabetű után sales szövegíró lettem egy cégnél. Nagyon szerettem a munkámat, de nem szerettem a munkahelyemet – ezért egy szép napon úgy döntöttem, hogy “ezt én is meg tudom csinálni”, kiléptem, és saját vállalkozásba kezdtem.

Miben egyedülálló a vállalkozásod? Hogyan segíti az ügyfeleidet/vásárlóidat?

Kiskoromban tanító néni akartam lenni, és ez a mai napig megmaradt: nem csak kész szövegeket adok át, hanem folyamatosan segítem az ügyfeleimet, hogyan tálalják, hogyan használják fel a szövegeket, hogy még hatékonyabbak legyenek. A kulcs nálam az együtt gondolkodás: ha kell tesztelek, ha kell, dizájn-tippeket adok, de olyan is volt, hogy feltaláltam egy új terméket, amivel kiegészítettük az ajánlatot. Az ügyfél legyártotta, én beleírtam és nagyon sikeres lett!

Mekkora a cég? Hányan dolgoztok benne? Milyen segítséged (családtagok, alvállalkozók stb.) vannak?

4 részmunkaidős, bedolgozós szövegíró segíti a munkámat, őket minyonoknak szoktam hívni:) Általában ők készítik az egyszerűbb szövegeket, én pedig a szerkesztési munkákat végzem, illetve a szakmai, sales jellegű anyagokat készítem el.

Mi volt a legnagyobb kihívás a kezdetekkor?

Eleinte azt hittem, hogy az ügyfélszerzés lesz a legnagyobb kihívás, de szerencsére ez gördülékenyebben ment, mint gondoltam, a hírem a mai napig vállalkozóról-vállalkozóra terjed. A munkafolyamatok összerakása, a projektmenedzsment viszont kemény dió volt, ebbe menet közben kellett beletanulnom.

Mit szólt hozzá a környezeted (családod, barátaid), hogy vállalkozó lettél?

Nagyon szerencsés vagyok, mert a családom és a párom a kezdetek óta támogatnak. Az egyetlen – máig visszatérő – súrlódás a munkaidő kérdése, néha nehéz elmagyaráznom, hogy nem azért vagyok itthon, hogy elszaladjak a postára, vagy kiporszívózzak, hanem azért, hogy dolgozzak:) De ezt leszámítva tényleg mindenben számíthatok rá, megvitathatom vele a problémáimat, segít külső szemmel látni a dolgokat, rám szól, hogy pihenjek is néha (ez főleg eleinte nagyon nehezen ment!) és a kiállításokra is ő jön velem, mint “hostesslány”.

Milyen terveid vannak? Mit szeretnél megvalósítani, hova szeretnél eljutni?

Hova szeretnék eljutni? A csillagos égig! De kezdetnek már azzal is megelégszem, ha a szövegírás mellett gyerekkori álmomat is valóra válthatom, és egy kicsit “tanárnéni” lehetek. Egyelőre egy alapozó szövegíró tanfolyamom van, az “Írd meg magad!” online tréning, de a jövőben szeretnék ráépülő tanfolyamot a haladóknak, illetve tervben van egy offline workshop is, rengeteg gyakorlati feladattal. Úgy gondolom, hogy nagyon izgalmas dolog küszöbén állok:)

Mit tanácsolsz azok számára, akik még csak tervezgetik a vállalkozást? Mire figyeljenek oda, mit tartasz fontosnak és mit nem? Mit csinálnál másként, ha most vágnál bele?

A vállalkozás tele van hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Eleinte nagyon lelkes az ember, ami túllendít a kezdeti akadályokon, de később, amikor már valóban ez a munkád, akkor egy-egy nehezebb időszak könnyen lelombozhat. Én azt tapasztaltam, hogy időnként szándékosan meg kell állni egy pillanatra, és számba venni az elért eredményeket, ha kell, eldicsekedni valakinek, és végignézni azon a sok-sok dolgon, amiket már elértél. Ez lehet havonta egy dicsekvős poszt a facebookon, vagy akár egy ilyen interjú, mint ez – lényeg, hogy légy büszke magadra! Ez segít, hogy visszanyerd a kezdeti lelkesedésedet.

Tímea elérhetőségei: www.webszovegek.hu

Facebook