Elindult az Új Széchenyi Terv, melynek egyik legfontosabb változása, hogy előtérbe helyezi a mikro-, kis- és középvállalkozói szektort.
Könnyebb lesz pályázni, mint eddig. Az új szabályok szerint rövidebb nyilatkozatok, adatlapok lesznek, melyekhez kevesebb mellékletet kell majd benyújtani. Emellett sok pályázat gyorsított elbírálású lesz. Hátránya, hogy nem egységesek a követelmények, pályázattól függően eltérőek lehetnek.
Előnyös változás, hogy a részvételi feltételek közül kikerült az árbevétel-növekedést előíró kötelezettségvállalás, így azok is pályázhatnak, akik a válság miatt árbetétel – csökkenést voltak kénytelenek elszenvedni.
Megnyílik egy gyorsított eszközbeszerzési pályázat két teljes lezárt évvel rendelkező kkv-k számára. 20-40 %-os támogatás mellett, 5-25 millió forint igénylehető eszközbeszerzésre, informatikai fejlesztésre. Komplex fejlesztést tervező vállalkozások , 20-35 %-os támogatottsági arány mellett, 15-100 millió forint támogatáshoz is juthatnak. Ezen pályázatoknál garanciát kell vállalni, hogy a 2010-es évet bázis évnek tekintve, az éves átlagos statisztikai létszámot meg kell tartani, illetve a személyi ráfordítások összegét kismértékben növelni kell a beruházás befejezését követő második üzletév végére.
A 2013 –ig rendelkezésre álló uniós pályázatok több mint a fele a 2011-es évben lesz elérhető, a továbbiakban fokozatosan szűkülnek ezek a lehetőségek.
Nagy és folyamatos az érdeklődés az Új Széchenyi Terv iránt, mind az országos bemutatókörúton való résztvevők számát, mind a honlap látogatottságát tekintve. Február elején folytatódik az országos bemutatókörút, ahol ismertetik a megújuló fejlesztéspolitikát.
Érdemes ellátogatni oldalukra ( http://ujszechenyiterv.gov.hu/ ), ahol letölthető a Pályázati kézikönyv, mely összefoglalja a változásokat, célkitűzéseket és a pályázatokat.