Az Új Széchenyi Terv keretein belül március elsejével kiírásra kerültek azon pályázatok, melyek kiemelten kezelik a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, összesen mintegy 100 milliárd forint értékben.

Újdonságnak számít az úgynevezett kombinált mikrohitel, mely visszatérítendő és vissza nem térítendő forrásokból áll.  Legalább 10 százalékos önerő szükséges az  1-8 millió forintos mikrohitel ( a projektérték max.  60 százaléka) elnyeréséhez, melyből a támogatás  1-4 millió forint (legfeljebb 30-45  százalék).

A vissza nem térítendő rész nem lehet magasabb mint a visszatérítendő.  A hitelkamat  maximum 9 százalék, mely a gyakorlatban inkább 6-7 százalék lesz. A mikrohitel maximális értékét 10 millió forintról 50 millió forintra emelték. Jelentősen csökkentették a beadandó pályázati dokumentumok számát. A pályázó vállalkozásoknak hiánypótlásra, egyszeri, maximum 5 -8 nap áll rendelkezésére, ezt meghaladóan, már csak új pályázat benyújtásával igényelhetnek hitelt. Pályázatok átfutási ideje 30 nap.

Addig míg a  visszatérítendő mikrohitel az egész ország területén igénybevehető, a kombinált mikrohitel csak a közép – magyarországi régión kívül.

A 2007-2013 időszakra 700 milliárd forint áll rendelkezésre a  vissza nem térítendő támogatásokra és 200 milliárd forint a visszatérítendőkre.  A visszatérítendő forrás még az EU-ban is új, de az unió arra törekszik, hogy ennek arányát növelje, a vissza nem térítendő támogatások rovására.

A visszatérítendő forma a Jeremie elnevezést kapta, mely három részből tevődik össze:

80 milliárd mikrohitelre, 60 milliárd garanciatermékekre, a többi tőkeprogramokra.

Tulajdoni részesedésért cserében juthatnak forráshoz a  legfeljebb 5 éve működő, fejlődésre képes  innovatív, mikro-, kis- és közepes cégek, legfeljebb három egymást követő évben , maximum 1, 5 millió euróhoz. Ezen támogatás elérhető az 5000 fő alatti településeken  működő  vállalkozások számára is.

A garanciatermékek bankhitelekhez is felhasználhatók illetve a vissza nem térítendő hitelekkel is kombinálhatóak lesznek. Forinthitelre 2, 5 százalékos kamatfelárat számolnak, devizahitelt pedig  csak exporttevékenységet is végző vállalkozások igényelhetnek. Az eljárás 100-200 millió forintig automatikus, ezt meghaladóan egyéni elbírálás alá kerül.

Mind a mikrovállakozások mind a kkv-k minden pályázaton előnyt élveznek plusz pontszámmal és az elérhető támogatás mértékével, de a mikrovállalkozásokat ehhez képest is kiemelten kezelik, mivel az elmúlt években el voltak nyomva.