Vállalkozónői interjúsorozatunkban Szita Zsuzsanna mutatkozik be, aki a felelős gazdik ruházatát álmodja meg.

Mivel foglalkozol?

Különleges, elsősorban kutyák befogadását promotáló dizájnokat készítek, melyeket pólókra helyezem. Színes, csajos darabokat kell elképzelni, melyek nőiesek, és vidámak. Ugyanakkor a szöveg rajtuk nagyon is komoly.

Hogyan jött az ötlet? Hogyan kezdtél bele? Milyen előzményei voltak?

Szerettem volna egy vállalkozást, mely nem öncélú. Mindig is imádtam az állatokat, és kutyákkal nőttem fel. Azonban utazgatásaim miatt nem tudtam bevállalni saját kutyát. Amint lehetőségeim megengedték, szereztem egy kutyát, melyet a férjemmel közösen látunk el. Azért írom, hogy szereztem, mert számomra magától értetődő volt, hogy a kutyánkat be fogjuk fogadni, és nem megvásároljuk.

Miben egyedülálló a vállalkozásod? Hogyan segíti az ügyfeleidet/vásárlóidat?

Célom, hogy népszerűsítsem az állatok örökbefogadását, gazdásítását. Ezzel nem vagyok egyedül, hiszen sok állatmentő, és alapítvány célja hasonló. Azt gondolom, hogy örökbe fogadni egy kutyát az egy win-win helyzet. A kutya is szerető családba kerül, és a gazdik is megtapasztalják, mennyire csodálatos érzés egy árva kutya befogadása.
Én nem alvásra, vagy szobafestésre készítek pólót. Pólóim divatosak, és jó minőségűek. Fontos számomra, hogy viselője kényelmesen érezze magát benne, és hosszú ideig örömét lelje a választott darabban, hiszen így jut el az üzenet sok emberhez.

Mekkora a cég? Hányan dolgoztok benne? Milyen segítséged (családtagok, alvállalkozók stb.) vannak?

Én csinálom egyedül, a férjem segít a vásárokra kitelepülésben, szállításban.

Mi volt a legnagyobb kihívás a kezdetekkor?

Rászánni magam, hogy kezdjem el végre. Már minden megvolt fejben, de nagyon aggódtam, hogy “a kutyának sem fog kelleni” amit csinálok 🙂

Mit szólt hozzá a környezeted (családod, barátaid), hogy vállalkozó lettél?

Nagyon biztattak, mellettem álltak.

Milyen terveid vannak? Mit szeretnél megvalósítani, hova szeretnél eljutni?

Egyelőre releváns vásárokon árulok, de most dolgozom a webáruházamon. Szeretném, ha az is beindulna, mert kiszámíthatóbb jövedelemforrás lenne. Ez megengedné, hogy többet jótékonykodjak olyan szervezeteknek, akik hatékonyan mentenek, gazdásítanak kutyákat, cicákat.

Mit tanácsolsz azok számára, akik még csak tervezgetik a vállalkozást? Mire figyeljenek oda, mit tartasz fontosnak és mit nem? Mit csinálnál másként, ha most vágnál bele?

Ha jó ötleted van, vágj bele!

Zsuzsanna elérhetőségei: www.kokuszandtees.hu

Facebook | Instagram