Álmodozni mindannyian szeretünk… Álmaink (céljaink) azok, amelyek cselekvésre ösztönöznek, mozgásban tartanak, és amelyek megvalósítása örömmel, boldogsággal tölt fel bennünket, újabb erőt és motivációt adva ahhoz, hogy a következő elérendő célra fókuszálhassunk.
Néhány éve (egészen pontosan 2006 októberében) részt vettem a Professional Women Association (PWA) szervezésében egy nagyon érdekes workshopon, ahol egy izgalmas, már-már mondhatni varázslatos „álommegvalósító” módszert tanultam.
Általában fenntartásokkal kezelem az “ezoterikus” módszereket (legalább is addig, míg meg nem tapasztalom azok működőképességét magam is), de ez a fajta célkitűzés és célmegvalósítás annyira bejött a számomra, hogy azóta is minden évben alkalmazom. Szeretném most Veled is megosztani azt, amit néhány évvel ezelőtt tanultam.
Már csak azért is most, mert az év eleje az egyik legnagyszerűbb időszak arra, hogy kicsit leülj és végiggondold, hogy mi az, amit el szeretnél érni, és ezeket leírd magadnak. Ezért is választottam évindítónak ezt a témát: a célkitűzést és az “álommegvalósítást”.
Mint általában az emberek többsége, korábban én is azt gondoltam, hogy bőven elég, ha fejben megvannak a céljaim, de a PWA workshopja óta tudom, hogy az igazi varázserőt az adja, ha le is írom azokat. Éppen ezért – ugyanúgy, mint ahogyan a kolléganőimet – most Téged is arra biztatlak, hogy szánj magadra néhány órát, vagy akár egy fél napot, és gondold végig, hogy az elkövetkezendő 5 (igen, nem egy, hanem ÖT) évben mi az, amit szeretnél elérni.
Számomra igazi meglepetés volt, amikor nemrég a kezembe került a több, mint 4 évvel ezelőtti listám, amelyen az „álmaim” szerepeltek. Ezek közül négy kivételével mindegyik valóra vált már.
Fontos tehát, hogy ne csak gondolkodj az “álmaidon”, hanem írd is le azokat! Nézzük csak, hogyan csináld!
Kellékek:
- Egy csomag post-it (lehetőleg különböző színű lapokkal)
- 1 db Flip Chart papír
- Színes filctollak, ha van kedved rajzolgatni
A módszer a következő:
Írd össze magadnak a 21 legfontosabb álmodat, vágyadat, célodat!
Ne feltétlenül gondolj nagy dologra, ezek között lehetnek akár kicsik is. 4 éve az én álmaim között szerepelt pl. egy piros kijelzős mp3 lejátszó az autómba (akkor még nem volt annyira hétköznapi dolog volt, mint most). De megfogalmazhatsz nagyobb álmokat is (nálam az egyik ilyen egy budapesti, „ürömi termésköves”, mediterrán jellegű, kovácsoltvas kerítéses családi ház volt).
Igen, jól látod, hogy érdemes minél részletesebben, minél pontosabban körülírnod azt, amit szeretnél.
Elsőre nem tűnik bonyolultnak 21 „álom” összeírása, ennek ellenére az emberek többsége 13-14-nél elakad. De nem szabad abbahagyni! Pontosan 21 álomra lesz szükséged. (Számmisztikuisok talán meg tudják mondani, miért pont 21 a bűvös szám, sajnos én erre nem tudom a választ. Viszont tény, hogy ha valamit nagyon szeretnél, azt vagy 21 napig, vagy 21 -szer kell csinálnod, legalább is én nagyon sok olyan módszert ismerek, amelyben ennek a számnak komoly szerepe van)
Visszatérve: ha előtted van az összes álmod, akkor vedd magad elé a Flip Chart papírt és rajzolj rá 3 nagy felhőt. A felhőkbe az alábbiakat írd:
- Személyes/családdal kapcsolatos célok
- Szakmai, vagy munkával kapcsolatos célok
- Önfejlesztéssel, tanulással kapcsolatos célok
Ezután minden felhő alá ragaszd fel az ahhoz tartozó álmaidat, és ha van kedved, a színes filcekkel rajzolj még rá, tetszés szerint díszítsd ki a tablót.
Ha bátor vagy, be is keretezheted, és kiteheted olyan helyre, ahol minden nap látod. De pedig szeretnéd megtartani magadnak a vágyaidat, akkor egyszerűen csak görgesd össze a papírt, kösd át egy szép szalaggal és tedd el magadnak év végéig!
Meg fogsz lepődni, ha egy év múlva kinyitod, mennyi minden vált valóra belőle.
Kellemes álmodozást, és a megvalósításshoz nagyon sok sikert kívánok Neked!
Szombati Orsolya
3 hozzászólás to “Ha nincs úticélod, biztos, hogy nem is jutsz el sehová!”
Ehhez a cikkhez muszáj belinkelnem a Ladies First blogon hasonló témában írt postunkat. Annak az a címe: Akinek nincs célja, nem is fogja elérni. Mert a lényeg ez, bármi is a körítés körülötte… 🙂 http://www.ladiesfirstconsulting.hu/index.php?id=20101208akinek_nincs_celja__nem_is_fogja_elerni
Szia Kata!
Elolvastam a cikkedet, tényleg nagyon egy húron pendülünk. 🙂
Szerintem is az a legfontosabb, hogy LEGYENEK céljaink, és azok le is legyenek írva! 😉
Hello, Lányok!
Hát igen, már Seneca is megmondta: “Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.”
Ráadásul még erősebb lesz, ha hangosan ki is mondod:)